2012. október 27., szombat

A hideg nagy úr!

Pedig van három óljuk is, külön a macskáknak is, bemehetnének oda aludni, de NEM, inkább kint fagyoskodnak. Bíztos szeretnek összebújni :)))






Cékla


Az idén jóval kevesebb céklát tudtunk felszedni a tavalyi évhez képest. Elég hamar el fog fogyni, nagyon szeretjük, lent tároljuk a pincében. Általában két nagy fazékkal megfőzünk és egy 30 literes hordóban készítjük el és arra járunk rá egyfolytában.
Az idei termésből most csináltam meg az első adagot, mivel már esteledett mikor nekifogtam ezért csak egy fazéknyit készítettem el. A leveleit és a hosszú vékony végét levágom és így pakolom a fazékba. Nagyából letakarítom a földtől előtte, de nem sikálom teljesen tisztára. Felengedem vízzel, hogy ellepje, majd addig főzöm, míg meg nem puhul. Tulajdonképpen beleszúrok egy villát, így ellenőrzöm, hogy elég puha e már.



A megfőtt céklát kiszedem a léből és hagyom hűlni. Mikor már hűlt annyira, hogy kézzel is hozzá tudok nyúlni, megpucolom. Levágom a két végét és eltávolítom a héját.

Gyönyörű színe van
Gyaluval nagyon vékony szeletekre darabolom egy nagyobb tálba. Majd szórok rá egész köménymagot (bőven, mert Zoli imádja), de aki nem szereti el is hagyhatja. Majd elkészítem a felöntőlevet egy külön tálba. Víz, ecet, folyékony édesítőszer (vagy cukor) keveréke teljes mértékben egyéni ízlés szerint. Én általában 1 liter vízhez teszek 3-4 ek ecetet és 20 ml folyékony édesítőt, de utána kóstolgatom és alakítgatom míg meg nem tetszik, szerintem még sosem csináltam egyforma levet hozzá. Mivel nem fogyasztjuk el azonnal, ezért egy kis tartósítószer is kerül bele (Na-benzoát, a zacskójára írt mennyiségi meghatározás szerint), feloldom egy pici meleg vízben és hozzákeverem a léhez. Majd a kész levet ráöntöm a céklára és jól elkeverem.


Most nem lett olyan nagy mennyiség, ezért inkább két tejfölös vödörbe raktam azt a mennyiséget ami a hűtőbe került, majd a maradékot befőttes üvegekbe raktam, celofán került a tetejük alá és bekerültek a spájzba.


Azért nem szoktam az összes céklát egyszerre megcsinálni, mert a pincében elég sokáig eltartható, így nem kell azonnal feldolgozni az egészet. Nincs vele olyan nagy munka, hogy többször egy évben ne csinálhatnánk meg.

2012. október 26., péntek

Betakarítás folytatása

A hosszú hétvégének hála Zoli is itthon volt pár napot. A kerttel csak egy napon tudott foglalkozni, próbált mindent felszedni amit még lehetett. Még nyáron ültettünk szivacstököt, azt hittük nem nőtt ki, mert nem találtunk termést. Most, hogy összeszedte a lopótököket talált öt szivacstök termést is. A héját lehúztuk és a ház illetve a nyárikonyha közti részen kiakasztottuk, hogy megszáradjon a belső szivacsos része. Tele vannak magokkal, azokat ki akarom majd szedni belőle. Állítólag rendesen mosdószivacsnak használják.

Szivacstökjeink száradnak
A bal oldalin még rajta van a héja, a jobb oldali már ki van bontva, érdekes
Találtunk még négy kolbásztököt és egy talicskányi lopótököt. Ezeket kiakasztottuk a két ház közé, hogy kiszáradjanak. A lopótököket majd osztogatom a hozzánk tévedőknek, mert olyan sok van, jövőre pedig megint ültetünk.








A póréhagyma kevés is lett, kicsi is lett, nem baj, egy levesnek elég, majd ha hazajön Zoli csinálok neki belőle egy finom hagymalevest, nagyon szereti.


Az idén a cékla sem lett túl sok, tavaly legalább a négyszeresét szedtük össze. A pincében tároljuk és mindig elkészítünk egy nagy fazékkal amit vagy kisebb hordóban tartok, vagy befőttes üvegekbe rakok. Általában hamar el szokott fogyni, mindenki imádja a családban.


Még a padlizsán bokrokon is találtunk pár termést, egy kisebb ládával lett, ezeket majd megsütöm vagy kirántom. Pár hétig elállnak még.


A már besárgult sütötököket is felszedtük, 2-3 db zöld maradt még a kertben. Nem sok van, de egyik sem szokványos fajta, pedig olyat is ültettünk. Úgy látszik az idén nem mindennek használt ez az időjárás.


Még a tarkababot nem szedtük le a bokrokról, majd hétvégén nekileselkedem.
Mikor Zoli felhozott mindent amit akart, leterelte a baromfikat legnagyobb örömükre, hagy lakmározzanak a zöld rengetegben. Nagyon élvezték de estefelé már tepertek fel a helyükre.





Gombászni voltunk

Vasárnap felkerekedtünk és anyukámékkal hazamentünk Zoliékhoz egy kis ünnepségre, vagyis inkább egy családi ebédre. Az apropó az volt, hogy Zolinak, az apukájának és nekem októberben nyolc napon belül volt a születésnapunk, a Zolié pont vasárnapra esett. A másik ok, hogy már nagyon régen, talán tavasszal jártunk náluk utoljára.Violának segítettünk főzőcskézni, közben Zoli az apukájával pakolászott, számomra is csak itthon derült ki, hogy mi mindent kaptunk. Hoztunk két bála szénát, hat láda almát, négy zsák kukoricát, szárazbabot, diót, mogyorót, napraforgót, kaptunk még egy zsák krumplit, egy kakast, meg még sorolhatnám tovább. Ez ami befért az utánfutóba, de volt ami nem, ezt majd az apukája hozza amikor legközelebb jön.
Ebéd után Zoli, apukája és én felkerekedtünk és elindultunk gombát szedni egy nyárfás erdőben. Géza bácsinak van gombabevizsgálói papírja (nem tudom, hogy pontosan hogyan hívják), ő és Zoli az évek folyamán az összes lelőhelyet feltérképezték már a környékükön. Ők gyűjtötték a gombát, nyárfa-tinórum gombát kerestünk leginkább, én csak nézelődtem. Mondanom sem kell, hogy első körben sikerült az összes mérgező gombát megtalálnom az erdőben. Pedig, hogy örültem amikor találtam egyet, de rögtön láttam a vigyorgásukon, hogy megint sikerült belehomorítanom. De azért nagyon  büszke voltam magamra, mert 4 db-ot sikerült nekem is találnom.




Zoli és az apukája
Légyölő galóca
Gyilkos galóca
Párduc galóca
Ha jól emlékszem ez begöngyölt szélű cölöpgomba
Ez is begöngyölt szélű cölöpgomba
Erre nem emlékszem, hogy mi volt a neve
Egy kicsike pöfeteg
Csoportos pöfeteg
Ennek a nevére nem emlékszem
Tapló gomba
Ezt gyűjtögették



Végül is egy nagy ládával sikerült összeszedniük, ezt mindent mi kaptuk meg. Hétfőn álltam neki megtisztítani nedves szivaccsal, mert nagyon szivacsos és felszívná a vizet ha mostam volna. A nagy részét felkockáztam és zacskózva a fagyasztóba került. Azt mondta az apukája, hogy ezt a gombát általában pirítva eszik, mert nagyon nyálkás lesz ha főzik (levesnek vagy pörköltnek), de ennek még utána nézek.



11 ilyen zacskóval került a fagyasztóba
Míg darabolgattam, kitaláltam, hogy teszek az aszalóba is pár fejet. Ezeket vékonyra szeleteltem, hogy minél hamarabb kiszáradjon. Nagyon intenzív illata volt, is az íze is fenomenális, nem hagyhattam ki, hogy meg ne kóstoljam. Majd gombalevesbe akarom belerakni.





Ja ezen kívül még vagy 10 nagy zacskóval az ő mélyhűtőjükből is kaptunk, mert disznóvágás előtt álltak és kellett a hely :))))

ui: remélem jól emlékeztem a gombák nevére!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...